Autóban adhatják le a szavazatukat a koronavírus-fertőzöttek Missouriban
Ki nem szállhatnak, de az állampolgári jogukkal élhetnek.
Ki nem szállhatnak, de az állampolgári jogukkal élhetnek.
Nem volt még olyan amerikai elnökválasztási kampány és eredményváró sem, mint az idei. Magyar idő szerint éjjel egytől sorra zárult a szavazás az USA államaiban, a végeredmény azonban a sok millió előre, illetve postán leadott voks miatt egyelőre nincs meg. Trump elnök ennek dacára bejelentette, hogy győzött, egyben csalást emlegetett és jogi lépéseket ígért a még meg nem számolt szavazatok miatt.
Rég nem látott fordulatok követték egymást a 2020-as amerikai elnökválasztáson, ahol a választási szabályok szerint a győzelemhez egy jelöltnek 270 elektori szavazatra van szüksége. Kövesse velünk, hogyan alakult az eredmény a választás éjszakája óta a CNN összesítése alapján. (Cikkünk csak a megerősített, már véglegesnek mondható eredményeket mutatja, és akkor frissül, amikor ilyen változás történik.)
Micsoda mozdulatok! Micsoda ritmusérzék!
A választások másnapján szétvert utcákra ébredhetnek az amerikai fővárosban, Washington D.C.-ben. Az összes radikális erő tüntetéseket szervez, bárki nyer, balhé szinte biztosan lesz.
Akár növelheti is a befolyását a Demokrata Párt a konzervatív hírcsatorna szerint. Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőháza az Amerikai Egyesült Államok törvényhozási szerve, a kongresszus alsóháza.
Úristen, mi történik itt – gondolhatják most sokan, amikor ránéznek az amerikai elnökválasztás állására. Pedig a válasz az: pontosan az történik, ami a legvalószínűbb forgatókönyv volt. Nagyokat nem borult a papírforma, annyival látunk tisztábban, hogy Joe Biden nem arat földrengésszerű győzelmet, és maradt nagyjából nyolc hely, ahonnan még nem tudunk végeredményt hirdetni, amíg nem számolják össze a levélszavazatokat.
A brókerek nem sírnának, ha Trump maradna az elnök.
Donald Trump vezet, de nem mondhatjuk azt, hogy ő lesz az amerikai elnök. Még nem.
Ezek voltak az amerikai választások színes momentumai.
Az elnökválasztással egy időben rendezett kongresszusi választásokon újabb „elsők” is bekerültek a valószínűleg demokrata többségűként megmaradó képviselőházba.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy nem csak Trump és Biden kapott szavazatokat a mostani amerikai választásokon.
A demokrata alelnökjelölt élete és munkássága megihlette a zenész Jon Batiste-ot.
Robert Cahaly felmérései szerint az elnök behúzza Arizonát, Michigant és Floridát is, viszont más mérések ezt nem igazolják. Nem is veszik komolyan, pedig 2016-ban is jól lőtte be a végeredményt.
A szavazókat el kell érni, és ez pénzbe kerül. De mennyibe?
Az elnök meglátogatta a kampánystábját, hogy megköszönje a munkájukat.
Ki mondta, hogy a szavazás nem lehet egy nagy buli?
Az amerikai lap szerkesztőségi vezércikke arra hívja fel a figyelmet, hogy Trumpék megpróbálhatják megállítani vagy hitelteleníteni a levélszavazatok összeszámlálását, de igyekezetüket el kell utasítani.
Az amerikai elnökválasztásnak még nincsen eredménye, de Janez Jansa már a Republikánus Pártnak is gratulált.